Képernyős munkahely kialakításának minimális követelményei
Az 50/1999. EüM rendelet, amely a képernyős munkahely kialakításának minimális követelményeit foglalja össze. E rendelet legfőbb erénye maga a léte, hogy legalább van valami támpont, ami még ha igen alacsonyan is, de meghúzza a munkára már elfogadható és elfogadhatatlan műszaki színvonalú irodaszékek között a határvonalat. A rendelet hátránya, hogy már kiadásakor sem számított előremutatónak, igaz, az internetes boom, és avval a számítógépek tömeges elterjedése és az átlagos ülésidő jelentős növekedése az ezt követő években történt.
Érdekessége, hogy a billentyűzetre ugyanúgy 4 mondást tesz, mint ahogyan a munkaszékre is, sőt, ez utóbbi 4 kitétel közül igazából csak 3 vonatkozik a székre. Íme, bemutatjuk magát a rendeletet. És reméljük, már nem sokáig marad érvényben e meghaladott tartalommal, hanem – az ülőmunkát végző milliók érdekében – rövidesen felülírásra kerül!
50/1999. (XI.3.)EüM rendelet
1. BERENDEZÉSEK
1.1. Általános rendelkezés
A képernyős berendezést úgy kell kialakítani, üzembe helyezni, illetve üzemben tartani, hogy rendeltetésszerű használat esetén ne jelentsen egészségi kockázatot vagy balesetveszélyt a munkavállalók számára.
1.2. Képernyő
a) A képernyőn megjelenő jelek jól definiáltak és világos formájúak, megfelelő méretűek legyenek, a jelek és a sorok közötti megfelelő térközzel.
b) A képernyőn megjelenő kép legyen stabil, villódzásnak vagy az instabilitás más formájának nem szabad előfordulnia.
c) A fényesség, illetve a jelek és a háttér közötti kontraszt legyen a használó által könnyen állítható és a környezeti feltételekhez könnyen hozzáigazítható.
d) A képernyő a használó igényeinek megfelelően legyen könnyen és szabadon elfordítható, dönthető.
e) Biztosítani kell külön monitorpolc vagy állítható asztal használatát.
f) A képernyő legyen mentes olyan tükröződéstől és fényvisszaverődéstől, amely a használónak kényelmetlenséget, látási nehézséget okozhat.
1.3. Billentyűzet
a) A billentyűzet legyen dönthető és a monitortól különálló annak érdekében, hogy a használó kényelmes munkatesttartást vehessen fel, karja és keze ne fáradjon el.
b) A billentyűzet előtt legyen elég hely ahhoz, hogy a számítógép-kezelő kezét és csuklóját megtámaszthassa.
c) A billentyűzet felszíne legyen fénytelen, a fényvisszaverődés elkerülése érdekében.
d) A billentyűkön lévő jelek egymástól könnyen megkülönböztethetőek és a munkahelyzetből jól olvashatóak legyenek.
1.4. Munkaasztal vagy munkafelület
a) A munkaasztal vagy munkafelület legyen olyan nem fényvisszaverő felületű és nagyságú, hogy biztosítsa a monitor, a billentyűzet, az iratok és a csatlakozó eszközök rugalmas elrendezését.
b) A laptartó legyen állítható, és a használó számára kényelmes olvashatóságot biztosító helyzetben rögzíthető.
1.5. Munkaszék
a) A munkaszék legyen stabil, továbbá biztosítsa a használó könnyű, szabad mozgását és kényelmes testhelyzetét.
b) A szék magassága legyen könnyen állítható.
c) A szék támlája legyen magasságában állítható és dönthető.
d) Igény esetén lábtámaszt vagy saroktámaszt kell biztosítani.
Forrás: antares.hu